• Cégünk 2006-ban alakult, fő tevékenységi körünk a korrózióvédelem, vasszerkezet gyártás, vegyipari tartályok tisztítása és gumizása, vegyipari csőrendszerek kiépítése, valamint vasúti tartálykocsik belső gumizása, külső festése.
  • A cég dinamikusan fejlődik óta, árbevételünk minden évben emelkedik, míg 2009-ben 54.213.000.- Ft, a tavalyi évben már 270.522.000.- Ft volt.
  • Székhelyünk Sajószentpéteren, a volt Üveggyár területén található, itt újítottunk fel egy műhelycsarnokot is, mely újabb tartálykocsik befogadására
  • Nagy külföldi partnereink a svájci Ermewa A., és a francia Atir-Rail S.A. cég, de mellettük számos magyar cég tartálykocsiit is javítjuk, illetve tisztítjuk, melyeket általában a BorsodChem Zrt. termékeinek szállítására használnak. Megrendeléseink száma folyamatosan nő, s ehhez mérten próbáljuk növelni kapacitásunkat is.
  • Vegyipari tartályok gumizásában nagy szakértelemmel rendelkezünk, melyet a nagy vegyipari cégek, úgymint a BorsodChem Zrt., Budapesti Erőmű Zrt. és Donauchem Kft. megrendelései is  bizonyítanak.
  • Másik fő profilunk műanyag és acél csőrendszerek kiépítése. Több nagy vegyi üzemben vettünk részt, mind műanyag, mind fém csővezeték rendszerek kiépítésében NA 15-NA 315 méretben, műanyag, saválló és szénacél anyagból. : BorsodChem Zrt., Budapesti Erőmű Zrt. több üzemében.
  • A cég létszáma a munkák növekedésével szintén nőtt, jelenleg átlag 30 fővel dolgozunk, az ügyvezetőkön és az adminisztrátorokon kívül felületkezelők, festők, lakatosok és hegesztők alkotják csapatunkat, mely létszám időnként 50-60 főre is felbővül megbízásaink növekedésével.
  • Nemzetközileg elismert TÜV tanúsítványokkal rendelkezünk, mely szerint veszélyes folyadékokat és olvadékokat tároló tartályokat gyárthatunk, javíthatunk, időszakos- és szivárgásvizsgálatát, valamint helyszíni technológiai szerelését és tisztítását végezhetjük.
  • Megfelelő gépparkkal rendelkezünk, melyben kompresszorok, homokszóró és festékszóró berendezések, hegesztőgépek, nagynyomású mosóberendezés, állványzatok találhatók. Tervbe vettük egy gőzfejlesztő berendezés beszerzését is, mely nagymértékben megkönnyítené munkánkat, s mellyel újabb megrendelésekhez is hozzájuthatunk.